|
A túl sok labda is gond lehet Az elmúlt évek egyik legjobb szabálymódosítása volt a futballban, hogy az oldalvonalon túljutott labda helyére azonnal újat adnak, nem kell megvárni, amíg visszahozzák. Ebből azonban probléma is lehet: a Franciaország–Fehéroroszország Eb-selejtezőn a vendégek védője, Alekszander Jurevics éppen bedobáshoz készülődött, amikor egy kósza labda fejen találta. Focivilág klubhíradó Manchester United Angol lapértesülések szerint Wayne Rooney magánéleti okok miatt kihagyhatja a válogatott Svájc elleni Eb-selejtezőjét. A több bulvárújságban is megjelent hír szerint a csatár megcsalta a feleségét. Arsenal FC Henri Lansbury kölcsönbe a Swansea Citybe kerülhet. A 19 esztendős középpályást Emmanuel Frimpong sérülése miatt eddig nem adták kölcsön, de Arsene Wenger most úgy döntött, hogy mégis hajlandó megválni tőle. Liverpool FC Gálamérkőzést rendeztek az Anfielden Jamie Carragher tiszteletére, aki több, mint 600 bajnokin szerepelt az együttesben. A meccsen a Liverpool és az Everton egykori és mostani játékosaiból álló csapatok játszottak. Chelsea FC Carlo Ancelotti elmondta: a közeljövőben nem tervezi, hogy az olasz válogatott szövetségi kapitánya legyen. A szakember korábban kifejtette, hogy szívesen irányítaná a squadra azzurrát, de ezek csak távoli tervek a számára. Juventus FC Marco Storari szerint a csapatnak időre van szüksége, hogy tökéletesen összeálljon. A nyáron igazolt kapus úgy véli, hogy az együttestől mérkőzésről mérkőzésre jobb teljesítmény várható. AC Milan Pato kijelentette, hogy számára egyáltalán nem jelent problémát a konkurenciaharc a csatársorban. A támadó úgy gondolja, hogy ez csak segít abban, hogy mindenki maximumot nyújtson. FC Internazionale A Liverpool holland támadója, Dirk Kuyt elismerte, hogy tárgyalt a milánói egyesülettel a nyáron. A csatár kijelentette, hogy bár nagy megtiszteltetés volt számára az Inter érdeklődése, remekül érzi magát a Vörösöknél. Real Madrid Angol lapértesülések szerint a klub januárban szeretné megszerezni a Tottenham walesi erősségét, Gareth Bale-t. A fiatal játékos nem csak a középpályán, hanem a védelemben is bevethető. FC Barcelona A spanyol lapok szerint Francesc Fabregas jövő nyáron biztosan klubot vált. A barcelonai Sport úgy tudja, hogy a középpályás már idén szeretett volna Barcelonába igazolni, ám a londoniak nem engedték el. Bayern München Igazi bajor együttműködésnek köszönhetően nyert a német válogatott Belgium ellen. Az Eb-selejtezőn a Nationalelf gólját Miroslav Klose szerezte Thomas Müller passza után, de a találathoz a belga védő, Daniel van Buyten hibája is kellett. Foci(világ)történelem 1979-ben ezen a napon született gambiai édesapától és norvég édesanyától John Carew, az Aston Villa norvég válogatott támadója. A fiatal tehetséget szülővárosának csapatából, a Lörenskogból 1998-ban a Lilleström SK is szerette volna leigazolni, de ő inkább a Valerenga IF együttesét választotta, amely közelebb volt lakhelyéhez, és amelynek gyermekkora óta drukkolt. Első ottani évében a nemzetközi porondon is letette a névjegyét, a KEK-ben a török Besiktas JK ellen idegenben szerzett mesterhármast, csapata pedig egészen a negyeddöntőig jutott, ahol a Chelsea FC verte ki. Johnt már akkor szerette volna megvásárolni a Bologna FC (6,51 millió dollárt ajánlottak érte), és a francia RC Strasbourg is (4,15 millió dollárt kínáltak), de Carew edzőjére, a volt norvég szövetségi kapitányra, Egil Olsenre hallgatva maradt, 1999-ben pedig a Rosenborg BK-ba szerződött, hogy norvég bajnoki címet nyert. A trondheimi klubban 17 mérkőzésen 18 gólt szerzett, így már senki és semmi sem akadályozhatta meg abban, hogy külföldre igazoljon, a kérdés csak az volt, hogy hová. A Borussia Dortmund, a PSV Eindhoven és a Valencia CF is bejelentkezett érte, végül a spanyolok vették meg. Vételára nyolcmillió dollár volt, ami akkor norvég átigazolási rekordnak számított. Kezdetben nem nagyon ment neki a játék Spanyolországban, de később belelendült, és 11 góllal zárta a pontvadászatot. Igaz, a szerződésében az szerepelt, hogy amennyiben tíz gólnál többet szerez, akkor kap egy Ferrarit az egyesülettől. A nyártól kijelentette, hogy nevet változtat, és édesapja emlékére Alieu Carewként futballozik. Ez meg is történt, de az új név (amelynek egyébként erő a jelentése az egyik afrikai nyelven) nem hozott sok szerencsét a számára, hiszen a következő szezonban csak egy gólt szerzett. Szóba került, hogy kölcsönadják az angol Fulham FC-nek, de az utolsó pillanatban meghiúsult a szerződés. A 2002–2003-as bajnokságban már ismét jobban és eredményesebben futballozott (nyolc gólt szerzett a spanyol bajnokságban, ötöt a nemzetközi porondon), de az év nyarán búcsút mondott Valenciának. A Serie A-ban folytatta, az AS Romához szerződött, de az olasz fővárosban sem tudott stabil kezdő lenni, leginkább csereként számoltak vele. A következő szezont Törökországban focizta végig, a Besiktas JK-nál magára talált, a korábban tapasztaltnál nagyobb bizalmat 24 mérkőzésen szerzett 13 góljával hálálta meg. Ennek ellenére sokakat meglepett, hogy az Olympique Lyon új szakvezetője, Gérard Houllier és a klub elnöke, Jean-Michel Aulas őt képzelte el a csapat centerként, Carew pedig napok alatt kedvenc lett a Gerland stadionban, hiszen első öt francia bajnokiján három gólt termelt. Lyon után Birmingham következett, 2007 januárjában az Aston Villához szerződött, az Olympique-hez került Milan Baros ellentételezéseként. A norvég válogatottban több mint 83 alkalommal szerepelt támadó jól érzi magát az angol bajnokságban, ahol az elmúlt három szezonban mindig tíz gól felett termelt. Focivilágháló www.suderj.rj.gov.br/maracana.asp A riói Maracana stadion a világ egyik leghíresebb futballstadionjának számít, még ha állapota nem is olyan jó, mint felépítésének idején. A riói önkormányzat mindenesetre elkészítette a létesítmény hivatalos honlapját, amelyből megismerhetjük a Maracana történetét, és azt is, hogy milyen tervek készültek az aréna felújítására. Meccsek a múltból Juan Román Riquelme első gólja az argentin válogatottban Líbia–Argentína 1-3 (0-1) Barátságos mérkőzés. 2003. április 30., Tripoli, vezette: Zahmuli (tunéziai). Líbia: Garzal – Hamadi, Maremi, Gaid, Soeaker, Muntasser (Hossam), Tarhoni (Ramsi), Khadafi (Saad), Tawargi, Taib, Massli (Margani). Szövetségi kapitány: Pani. Argentína: Cavallero – Quiroga, Coloccini, Placente, Castromán (Heinze, 46.), Cambiasso, Sorín (Riquelme, 46.), Aimar, Galletti, Saviola (Scaloni, 71.), Solari (Gallardo, 46.). Szövetségi kapitány: Bielsa. Gólszerző: Taib (66.), ill. Saviola (22.), Riquelme (67.), Aimar (89.). Fanarchívum Xerez CD
|