|
Bajnokok Ligája, selejtező, első és második forduló – Sikerrel vette az első akadályt a DVSC Európa Liga, selejtező, első forduló – Az egyetlen magyar gól feröeri klubszínekben született Európa Liga, selejtező, második forduló – Váratlan finn győzelem Bruges-ben A Manchester City lehet az idei év Real Madridja Csak befektető mentheti meg a csődtől az AS Romát Táncos bemelegítés Manapság gyakran előfordul, hogy a mérkőzések szünetében, esetleg a meccsek előtt a közönséget amerikai stílusú táncoslányok szórakoztatják. A lengyel Lech Poznan is foglalkoztat egy kislányokból álló csoportot, és a bemelegítés közben a poznaniak kolumbiai védője, Manuel Arboleda is csatlakozott hozzájuk.
Focivilág klubhíradó Manchester United Már több, mint 50 ezer bérletet értékesített az egyesület az új idényre. A klub tulajdonosai attól tartottak, hogy a Glazer-család ellenes kampány miatt visszaesik majd a szezonbérletek száma, de a jelek szerint félelmük alaptalan volt. Arsenal FC Angol lapértesülések szerint az Ágyúsok továbbra is szeretnék megszerezni a Fulham kapusát, Mark Schwarzert. Arsene Wenger állítólag nem csak játékosként, hanem kapusedzőként is számítana később az ausztrálra. Sturm Graz–Arsenal FC 0-3 (0-2) Július 21., Graz, UPC Arena. Arsenal FC: Fabianski (Szczesny, 46.) – Nortdveit, Djourou, Vermaelen (Koscielny, 46.), A. Traoré (Gibbs, 46.), Nasri (Eastmond, 46.), Walcott, Frimpong (Lansbury, 46.), Wilshere (A. Traoré, 61.), Arsavin (Rosicky, 46.), Csamak (Emmanuel-Thomas, 46.). Edző: Wenger. Gólszerző: Nasri (16., 43.), Lansbury (57.). Liverpool FC Újabb játékossal erősített a klub: a liverpooliak megszerezték a skót Rangers védőjét, Danny Wilsont. A 18 esztendős középhátvéd hároméves szerződést írt alá, vételára pedig kétmillió font volt. Grasshopper-Club–Liverpool FC 0-0 Július 21., Zug, Hertiallmend stadion, 5000 néző, vezette: Circhetta (svájci). Liverpool FC: Cavalieri (Gulácsi, 46.) – Darby, Ayala, Kelly (Palsson, 70.), P. Degen (Irwin, 70.), Eccleston, Spearing, Lucas (Dalla Valle, 61.), Amoo (Robinson, 82.), Aquilani (Shelvy, 61.), Ngog (Ince, 61.). Edző: Hodgson. Chelsea FC Petr Cech megsérült a keddi edzésen. A cseh kapus izomszakadást szenvedett a jobb lábában, ezért várhatóan egy hónapot kell kihagynia, vagyis valószínűleg a bajnoki rajton sem játszhat majd. Juventus FC Olasz lapértesülések szerint a torinóiak is bejelentkeztek az Internazionale argentin védőjéért, Nicolás Burdissóért. A focista az előző idényben kölcsönben az AS Romában játszott, és a fővárosiak is szeretnék végleg megszerezni. AC Milan Massimo Oddo meghosszabbította szerződését. A jobbhátvéd kontraktusa 2011-ig volt érvényes, de az új megállapodás 2012-ig köti őt az egyesülethez, amely a jelek szerint továbbra is igényt tart rá. FC Internazionale A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint az egyesület a Manchester United balhátvédjével, Patrice Evrával szeretne erősíteni. A lap úgy tudja, hogy a francia futballista távozni szeretne az Old Traffordról. Real Madrid A klub érdeklődik a Chelsea középhátvédje, Ricardo Carvalho iránt. A The Mirror értesülései szerint José Mourinho szeretne egy középső védőt igazolni, és egykori játékosa viszonylag olcsón megszerezhető lenne. FC Barcelona Andreu Fontás egy évvel meghosszabbította szerződését. A 20 esztendős hátvéd az előző idényben a Barca tartalékcsapatában szerepelt, de most a felnőttekkel edz, és az új kontraktusa 2012-ig érvényes. Bayern München Az Ajax Amsterdam hivatalosan bejelentette, hogy megszakította a tárgyalásokat a bajorokkal Gregory van der Wiellel kapcsolatban. A holland egyesület szerint a felek nem tudtak megegyezni a focista vételáráról. Foci(világ)történelem 1980-ban ezen a napon született Dirk Kuyt, a Liverpool FC holland támadója. A kis Dirk pályafutását a Quick Boys nevű amatőrklubban kezdte, ahol már tizenévesen a felnőttek között szerepelt. Ott fedezték fel az FC Utrecht tehetségkutatói, és 1998 nyarán leigazolták a tehetséges támadót. Az utrechti együttesben eleinte szélsőként szerepeltették, és ezen a poszton is megállta a helyét, miközben rendre maga is betalált, de a nagy áttörés a 2002–2003-as pontvadászatban jött el, amikor már középcsatárként játszhatott. Ennek köszönhetően futószalagon ontotta a gólokat, 20 találatig jutott, és a kupában is a döntőig vezette a gárdát. A fináléban a Feyenoord volt az ellenfél, amelyet sokkal esélyesebbnek tartottak, de az Utrecht Kuyt duplájával legyőzte a rotterdamiakat – akik rögtön be is jelentkeztek a csatárért. A támadó a Feyenoordban is rendkívül gólerősen futballozott, arról nem is beszélve, hogy szinte immunis volt a sérülésekre: 2001 márciusa és 2006 áprilisa között egyetlen bajnokit sem hagyott ki! A válogatottban 2004 szeptemberében mutatkozott be, az új szövetségi kapitány, Marco van Basten első meccsén, aki viszont csak szélsőként számított rá. Kuyt 2006 nyarán a Liverpool FC-hez szerződött, a Vörösöknél biztos pont az együttesben (négy szezon alatt 141 mérkőzésen játszott), sőt a válogatottban is megerősödött a pozíciója (immár 70-szeres válogatott). Focivilágháló http://unprofessionalfoul.blogspot.com Újabb futballblogot mutatunk be a neten található megszámlálhatatlanul sok közül. A megszokott érdekes hírek és kommentárok mellett az oldal azért érdemel külön említést, mert a lap útjára indította a brit rockzene FA-kupáját, ahol az egyes csapatokat a klub rajongóinak számító zenészek képviselik. Meccsek a múltból Gianluigi Buffon első bajnoki mérkőzése a Juventus FC-ben Juventus FC–Venezia 4-0 (3-0) Serie A (2001–2002, 1. forduló), 2001. augusztus 26., Torino, Delle Alpi stadion, 30 000 néző, vezette: Bertini. Juventus FC: Buffon – C. Zenoni, Thuram, Montero (Iuliano, 73.), Pessotto, Zambrotta, Tudor (Maresca, 79.), Tacchinardi, Nedved, Del Piero, Trézéguet (Salas, 75.). Edző: Lippi. Venezia: Rossi – Algérino (Conteh, 46.), Björklund, Viali, Cvitanovic, Marasco, Bressan, Andersson, Vannucchi, Valtolina (De Franceschi, 55.), Maniero (Di Napoli, 85.). Edző: Prandelli. Gólszerző: Trézéguet (10., 12.), Del Piero (43., 81.). Fanarchívum Galatasaray
|