Get Adobe Flash player
Július 29.

Bajnokok Ligája, selejtező, első és második forduló
Európa Liga, selejtező, első forduló
Európa Liga, selejtező, második forduló

A francia C jobb is lehet a vébén szerepelt csapatnál
Az év fiatalján civakodik az Aston Villa és a Manchester City

Látványosan támadó svájciak és masszív franciák várnak a Lokira és a Győrre

Focivilág Tv


A köpködő hátvéd
A cseh hátvéd, Tomás Repka mindig is a kemény futballisták közé tartozott, és a jelek szerint idősebb korára sem higgadt le. A 36 esztendős védő jelenleg a Sparta Prahában futballozik, és a minap az 1. FC Slovácko elleni bajnokin meglehetősen érdekesen fejezte ki nemtetszését ellenfelével, Ladislav Volesákkal szemben.

Focivilág klubhíradó


Manchester United
Angol lapértesülések szerint a klub a norvég Aalesund kapusát, Anders Lindegaardot figyeli. A 26 esztendős hálóőrt Peter Schmeichelhez szokták hasonlítani, ami jó ajánlólevél.

Arsenal FC
Nicklas Bendtner nem játszik a szezonnyitón. A dán csatár sérülten érkezett vissza a világbajnokságról, és bár korábban úgy tűnt, hogy augusztus közepére felépül, Arsene Wenger szerint egyelőre nem tudni, mikor léphet ismét pályára.

Liverpool FC
A klub bejelentkezett az Aston Villa védőjéért, Luke Youngért. Az angol futballista a birminghamieknél csak kevés játéklehetőséget kapott, és a Vörösök állítólag 2,5 millió fontot ajánlottak érte.

Chelsea FC
A Feyenoord szerette volna kölcsönvenni Franco di Santót, aki az előző idényben a Blackburn Roversben szerepelt. A transzfer azonban meghiúsult, mert a rotterdamiak nem tudták állni az argentin támadó fizetését.

Juventus FC
Albin Ekdal a Bolognába igazolhat. A fiatal svéd középpályás a felkészülési mérkőzéseken jó teljesítményt nyújtott, ám a hírek szerint a torinóiak eladnák játékjogának felét.

AC Milan
Dominic Adiyiaht a Mainz szeretné kölcsönvenni. A fiatal ghánai támadó még egyetlen mérkőzésen sem játszott az olasz csapatban, és Szalai Ádám klubjában állandó játéklehetőséghez juthatna.

FC Internazionale
A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a klub 15 millió euró mellett Sulley Muntarit is felajánlotta a Liverpoolnak Javier Mascheranóért. Rafael Benítez mindenképpen szeretné megszerezni az argentin középpályást.

Real Madrid
Az AS úgy tudja, hogy a klub mindenben megegyezett a VfB Stuttgart középpályásával, Sami Khedirával. A madridiak azonban a válogatott játékos klubjával egyelőre nem tudtak megállapodni a vételárról.

FC Barcelona
A barcelonai Sport értesülései szerint a klub három középpályást szemelt ki. A lap úgy tudja, hogy a katalánok érdeklődnek Mesut Özil, Juan Mata illetve Etienne Capoué iránt – utóbbi a Toulouse-ban játszik.

Bayern München
Anatolij Tyimoscsukot a Wolfsburggal hozták kapcsolatba. Az ukrán középpályás távozni szeretne a müncheniektől, mert Louis van Gaaltól csak kevés játéklehetőséget kap, a wolfsburgiak pedig védekező középpályást keresnek.



Foci(világ)történelem



2001-ben ezen a napon játszották a Copa América döntőjét, a Kolumbia–Mexikó mérkőzést. A fináléra elképesztő hangulatban került sor a medellíni Nemesio Camacho „El Campín” stadionban, a szurkolók kolumbiai zászlókat lengetve hatalmas hangorkánnal biztatták a hazai válogatottat, amely történelmének első Copa América-győzelmére készült. Ennek érdekében rögtön az első percben nekirontott ellenfelének, és a torna gólkirálya, Víctor Aristizábal már az ötödik minutában tesztelte a kapufát. Nem sokkal később Freddy Grisales tette próbára a mexikói kapust, Óscar Pérezt, aki nagy nehézségek árán ütötte szögletre a hazai középpályás lövését. A mexikóiak örültek, ha néhány percre meg tudták tartani a játékszert, mint ahogyan akkor is hálát adhattak az égieknek, na meg a paraguayi játékvezetőnek, aki nem adott tizenegyest Aristizábal buktatásáért. A gólkirály az esetnél megsérült, le kellett cserélni, ám a hazai rohamoknak ez sem vetett véget. Gól azonban egészen a második félidő közepéig nem született, amikor is Iván López beadásánál Iván Córdoba emelkedett a legmagasabbra, és a kapuba bólintott. A szurkolók őrjöngése közepette a mexikóiak elveszítették a fejüket, és előbb Juan Rodríguez kapott piros lapot, majd nem sokkal a lefújás előtt Gerardo Torrado követte csapattársát – a közép-amerikaiak trénerét, Javier Aguirrét a bíró már az első félidőben elküldte a kispadról. A lefújást követően hatalmas ünneplés kezdődött orszgászerte, és az eredményhirdetésnél a kolumbiaik minden elképzelhető trófeát begyűjtöttek: a kupa és a gólkirályi cím mellett a fair play-díj is az övék lett.
 
Kolumbia–Mexikó 1-0 (0-0)
Július 28., Bogotá, Nemesio Camacho „El Campín” stadion, 46 000 néző, vezette: Aquino (paraguayi).
Kolumbia: Ó. Córdoba – I. López, I. Córdoba, Yepes, Bedoya, J. C. Ramírez, Vargas, Grisales, G. Hernández (Molina, 87.), Aristizábal (Castillo, 31.), Murillo. Szövetségi kapitány: Maturana.
Mexikó: Ó. Pérez – Valdéz, A. Rodríguez (Zepeda, 74.), R. H. Morales, Juan Rodríguez, R. C. Morales, Mercado, Johan Rodríguez (Osorno, 67.), Torrado, Arellano (Victorino, 53.), Borgetti. Szövetségi kapitány: Aguirre.
Gólszerző: I. Córdoba (64.).
Kiállítva: Juan Rodríguez (79.), Torrado (90.).


Focivilágháló

http://www.royalleague.com/

Az európai regionális klubkupák közül a skandináv Royal League ígérkezett a legsikeresebb kezdeményezésnek, de ez is kifulladt, 2007 óta nem rendezik meg a viadalt. A sorozat hivatalos honlapján mindenesetre megtalálhatjuk mind a három kiírás mérkőzéseinek teljes jegyzőkönyvét és a meccstudósításokat rendkívül részletes statisztikákkal.


Meccsek a múltból

Az 1995-ös Copa América döntője

Uruguay–Brazília 1-1 (0-1), 11-esekkel: 5-3
Július 23., Montevideo, Centenario stadion, vezette: Brizio Carter (mexikói).
Uruguay: Alvez – Méndez, Herrera, Moas, Silva (Adinolfi, 35.), Dorta (Bengoechea, 46.), Gutiérrez, Poyet, Francescoli, Fonseca (Martínez, 46.), Otero. Szövetségi kapitány: Núnez.
Brazília: Taffarel – Jorginho, Aldair, André Cruz, Roberto Carlos, Dunga, César Sampaio, Juninho Paulista (Beto, 69.), Zinho, Edmundo, Túlio. Szövetségi kapitány: Zagallo.
Gólszerző: Bengoechea (51.), ill. Túlio (30.).
 


Fanarchívum



Cibalia Vinkovci

Last Updated on Sunday, 01 August 2010 14:29
 

Hosting: Netropol Kft.

Get Adobe Flash player